Piknik a Cindrel-hegységben

Olyan típusú ember vagyok, aki rendezett és fegyelmezett, aki szeret mindent, mindent megtervezni. Amikor valahová megyek, tudnom kell, mikor érkezünk, hol alszunk, mit és hol eszünk. Tájékozódom, foglalok, 10 forrásból olvasom el az időjárás-előrejelzést, mielőtt bepakolok. Ezen a hétvégén azonban másképp alakultak a dolgok, semmi nem volt megtervezve, mégis minden magától rendeződött.

Csütörtökön hirtelen elhatároztuk, hogy részt veszünk egy Nagyszeben melletti gasztronómiai eseményen. A My Transylvania egyesületről még ősszel hallottam a sógornőmtől, és tetszett a hagyományok, a faluhoz, természethez és történelemhez való kapcsolat népszerűsítésének és megőrzésének kezdeményezése.

Felhívtam és pont volt még két szabad hely a kisdisznódi cseresznyés piknikre. Radu gyorsan talált egy szobát egy nagyszebeni központi panzióban, egy zsúfolt hétvégén, ami a Nemzetközi Színházi Fesztiválnak volt szentelve, amiről mi nem is tudtunk, amíg oda nem értünk. Nagyon jó, hogy nem tudtuk, az optimizmusunk segített, hogy ne adjuk fel, miután az első panziókban azt mondták, hogy hétvégére minden foglalt. Pénteken elindultunk Nagyszeben felé. Az egész úton zuhogott az eső. Nem tudom hogyan, de egyszer sem kérdeztük meg magunktól, milyen lesz a piknik ilyen időben.

Csak este 9-re értünk oda, és arra gondoltunk, hogy tésztát ennénk a Max-ban. Az étterem ekkorra kiürült, mert elkezdődött a Románia-Franciaország meccs. Igen!!! Egy étterem csak nekünk. Ha terveztem volna, se sikerült volna ilyen jól.

Másnap reggel elindultunk Kisdisznód felé, a piknikre. Egy fa pavilonban fogadtak minket hencles-szel és kávéval. A henclesről csak néhány hónapja tudtam meg, és csak egyszer kóstoltam a nagyszebeni piacon. Örültem, hogy volt alkalmam frissen kóstolni, amit éppen Kisdisznódon készítettek.

Egy sarokban gazdagon megterített asztal várta a piknikes ételünket. Hagyományos ételek voltak, a Nagyszeben környéki hozzávalókkal. Lent látjátok a képeket, volt ott minden a friss hagymától és szalonnától, belsőségtől hagymával vagy káposztával, köménymagos lekvártól, nagyszebeni sajtokig, zöldfűszeres tortákig és pesztókig. És persze kosarak cseresznyével. Legjobban a kapros pesztó és a köménymagos lekvár ízlett. A szervezés kifogástalan volt. Rendelkezésünkre álltak ételdobozok és zacskók, hogy mindenki becsomagolhassa, amit szeretne. Nekem mindenből egy kicsit, mert nagyon kíváncsi és éhes vagyok. Néha arra gondolok, hogy nagyon furcsának tűnhetek az étel közelében, csillogó szemekkel, minden tálat vizsgálva, füleimet hegyezve minden receptnek hangzó dologra.

Aztán elindultunk sétálni, házigazdánk, Cristi vezetésével, aki sokat tud a helyi gasztronómiáról. Mesélt arról, hogyan befolyásolta a terroir a térség termékeit, pont mint a szőlőnél. Mesélt arról, mi készül még hagyományosan a környéken a helyiek nagy erőfeszítéseivel.

Az út kb. fél órát tartott. A csúcson egy nagyszerű piknikes hely várt minket, egy hely kilátással Resinárefalvára. Étel, pihenés, friss levegő és további történetek vártak ott ránk.

A visszaút még szebb volt, mint a felfelé vezető. Energikusak voltunk az ételtől, de a gombapörkölttől való várakozástól is, ami lent várt ránk. Visszatértünk a pavilonba a főételhez. Amíg mi sétáltunk, Aurora néni elkészítette a pörköltöt és az újkrumplit. Bodzaszörppel és málnaszörppel teli kancsók vártak ránk. Volt desszert is: cseresznyés sütemény, málnás sütemény, csokitorta, lekváros keksz. És a gyerekeknek fagylalt!

Egy rövid szieszta után a kertben leráztuk magunkról a bágyadtságot és visszamentünk Nagyszebene. Már tudtuk, hol vacsorázunk, mert a piknik alatt Cristi mesélt egy merész étteremről, indiai fúziós román hozzávalókkal. Néhány órát sétáltunk Nagyszebenben, ami mindig öröm. A Syndicat Gourmet-ban vacsoráztunk, ahol az est csúcspontja a gyömbéres csalánleves volt (persze, megpróbálom majd nektek reprodukálni!).

Másnap visszamentünk Kolozsvárra. Ahogy kiértünk Nagyszebenből, megint elkezdett zuhogni. Arra a következtetésre jutottam, hogy az egész hétvégén a világegyetem néhány vállalkozó szellemű ember segítségével dolgozott és szervezett, hogy nekünk jó legyen. Az élmény nagyon klassz volt, és már gondolkodom a My Transylvania jövőbeli eseményein (hmmm, málna vagy marhahús grillezés?). De nem csinálok több végleges tervet, hagyom, hogy a föld vigyen.